Barion Pixel

Csak telik-telik az idő, és úgy érzem, hogy csak cikáznak a fejemben a képek, tervek, anyagok, színek. Szeretnének kijönni, de csak a kéz tudja őket kiszabadítani. Viszont a kéz foglalt, nem ér rá ilyesmire. Elvégre azt csinálja, mint mindenki, dolgozik.

Ebből elég! Szabaddá kellett tennem őket. Lehet, hogy az idő nem volt a legalkalmasabb erre 2020 táján… vagy talán mégis? Milyen élet az, ha nem azzal foglalkozunk, amit szeretünk. Úgyhogy ugrottam egy fejest. Lássuk tudok úszni vagy sem! Nem kell más, mint: sok tanulás, idő, pénz, és persze egy MŰHELY. De Ki is az, aki mindezt létrehozná? Természetesen ÉN. Forgó Róbert.

2006-ban úgy határoztunk kedvesemmel, hogy a nagyobb lehetőség felé fordulunk, így Budapest peremére költöztünk Mezőhegyesről a lovak birodalmából. Pár év elteltével összeházasodtunk, megvettük a saját kis parasztházunkat, és megszületett két gyönyörű kislányunk. Csodálatos! Mindenem megvan.

Már csak egy nyugodt kiegyensúlyozott élet szükségeltetik, amit sajnos az alkalmazotti lét nem ad meg számomra. Ezért a fejesugrás. Mindig is szerettem a természetet és a természetes anyagokat. Sosem volt vonzó számomra a műanyag. Nem lehet belőle maradandót alkotni, arról ne is beszéljünk, hogy hol végzik, ha lejár az idejük.

Tehát szükség van egy műhelyre. Pont van egy erre alkalmas hely, viszont eredeti formájában még nem alkalmas műhelymunkálatokra. Ugyanis valaha lovak lakhatták. Csak abból tudok rá következtetni, hogy a vályogfalnak olyan kecses a vonala, mint a ló fara. Gondolom a paci oda dörzsölte magát, ha viszketett valamelyik porcikája. A falak rendbetétele, és a betonozás, a fűtés, villany elengedhetetlen, ha sok időt akarok eltölteni a műhelyben. Így hát ezzel kell kezdeni. Magam csinálok meg mindent, de azért betonozásnál elkél a segítség.

Szerencsére Édesapámtól volt mit ellesnem, így nem fog gondot okozni (majd kiderül) a különböző munkafázisok. Mindig is sok dolog érdekelt, mindenbe bele akartam fogni. Ahhoz, hogy legyen egy csapásirány, valami kiteljesedjen, sok dologról lemondtam, de vannak dolgok, amikről nem fogok. Például a fém, fa megmunkálása, fotózás és a számtech. világa. Mivel a lakberendezés is érdekel, a műhely is kicsit több lesz, mint egy átlagos műhely.

Már csak csinálni kell!