Barion Pixel

Az állatmenhelyek, elveszett, elhagyott, elhanyagolt állatoknak biztosítanak ideiglenes szállást. Általában rosszul finanszírozottak, szűkös, kicsi helyekből állnak, legnagyobb részt adományokból tartják fent. A kevés hely miatt, a sok kutyát szelektálják, és amelyiknek kicsi az esélye a befogadásra az elaltatják. Az elaltatást elkerülő kutyák örökbefogadókhoz kerülnek.

Menhelyre kerülés

Egy évben átlagosan 278 kutya kerül egy menhelyre, melyek legfeljebb egy évet töltenek, de a kutyák egy része, jellemzően az idősebb, nagytestű, fekete egyedek egész életüket ott töltik. A menhelyre kerülésben szerepet játszó tényezők sorában kimagaslik az ivartalanítás elmaradása. A harmadik legjelentősebb ok az, hogy a tulajdonosok élethelyzetük változása során (például gyerekszületés, halálozás, költözés, az anyagi helyzet romlása) miatt megszabadulnak meg kutyájuktól. Az örökbeadott kutyák 11 százaléka kerül vissza a menhelyekre.

Vizsgálat

A talált, vagy megmentett kutyát megvizsgálják, rendelkezik e azonosítóval (chippel). Ha találnak nála, akkor felkeresik a gazdáját, ellenkező esetben 8 napig a menhelyen tartják. Ha nem jelentkezik érte a gazdája, a kutyus a menhely tulajdonába kerül. Orvosi- és viselkedésvizsgálatra kerül sor. Sajnos a beteg, agresszív, félénk kutyákat elaltatják.

Hatások

A szociális elszigeteltség, a zaj, és a korlátozott hely nagyon nagy stresszt okoz az állatoknak. Különböző jelei vannak a stressznek, olyan mint a bizonytalanság, agresszió, ingerlékenység. Minél tovább tartózkodnak a menhelyen a kutyák, annál maradandóbb lehet a károsodás. Hosszan tartó stressz remegéshez, ásításhoz, szájnyalogatáshoz, dermedéshez vezet. A kölyökkutyák veszélyeztetebbek. Két hónapnál tovább tartózkodó kölyköknél maradandó idegrendszeri- és hormonális változások lehetnek. A problémák kialakulása megelőzhető gazdagabb környezettel, társas helyzetekkel, aktívabb élettel. A kutyák csoportban való elhelyezése, jó hatással van rájuk. 30 kutya is elhelyezhető, felügyelet mellett. Szívesebben választanak az emberek csoportból, ahol láthatják normális helyzetben őket. A rendszeres séta segít felgyülemlett energiát rendezni, a stresszt levezetni, és a szobatisztasági probléma megelőzésére is hatásos.

Kiválasztás

Az emberek a kutya fajtája, mérete, szőre színe, előtörténete, viselkedése alapján választanak. A keverék kutyáknak fele akkora az esélyük az örökbefogadásra. Összességében ugyanannyian vásárolnának kutyát inkább tenyésztőtől, mint amennyien menhelyről fogadnának örökbe.

Befogadás

A befogadás után, az új otthonába került állatok egy negyedének viselkedési problémái vannak az első hónapban. Félénkség, túlzott aktivitás. Szeparációs problémák miatt egyedül hagyott kutyák rombolnak, gazdáját otthonlétében árnyékként követi.

A Medián Közvélemény- és piackutató vállalat kérdőíves felmérése alapján: Az örökbefogadás az átlagosnál számottevően népszerűbb a legfiatalabbak, a diplomások és a budapestiek, és azok körében, akiknek nincs kutyájuk. Kutyák beszerzése során a legfontosabb szempont a kutya egészségi állapota. Azok körében, akik biztosan menhelyről választanának kutyát, a legfontosabb szempont a kutya kora, és az egészségi állapotukkal azonos súllyal esik latba a viselkedése, szokásai. Az örökbefogadástól a leginkább az tartja vissza az embereket, hogy a menhelyi kutyákat vadnak, kiszámíthatatlannak, illetve lelkileg sérültnek tartják, a legkevésbé pedig az, hogy ivartalanítva vannak.

Fajtatiszta vagy keverék?

Általában amikor az ember úgy határoz, hogy örökbefogad egy kutyát, nagyobb eséllyel választ fajtatisztát. A keverék kutyáknak, fele akkora az esélyük gazdához jutni, mint fajtatiszta társuknak. Nem is olyan könnyű dönteni.

Fajtatiszta

A fajtatiszta kutyák aránya menhelyeken átlagosan 10 százalék.

A fajtatiszta kutyák tenyésztése során az ebeknek nem csak küllemükre figyelnek, hanem viselkedésüket is figyelembe véve tenyésztik, hogy a kutya minél problémamentesebben illeszkedjen gazdája életéhez. A törzskönyvezett kutyák mindegyike bizonyos fokú beltenyésztés eredményeképpen jön létre. A beltenyésztés a nemkívánatos tulajdonságok megnövekedett valószínűségét eredményezi a későbbi utódokban. Pl.: csípőizületi diszplázia, patella (térd ficam), allergiára való hajlam.

Keverék

Ezzel szemben a keverék kutyák közül a fajfenntartás miatt, azok vannak előnyben, amelyeknek jobb az alkalmazkodóképessége (tanulékonyabbak), jobban reagálnak a környezeti változásokra. Emiatt és a különböző hatások (trauma, korai szocializáció) miatt lehetnek viselkedésbeli problémák. Az ELTE Szenior Családi Kutya Programjának kutatása szerint a keverék kutyák átlagéletkora magasabb, mint a fajtatisztáké, kevésbé kiegyensúlyozottak, de jobban képezhetőbbek. A keverékek általában idősebb korban kerülnek gazdáikhoz – mivel több közöttük a menhelyről befogadott példány –, és kevesebb kutyaiskolai képzésben van részük. A keverék kutyák megfelelő szocializációval, rehabilitációval és kutyaiskolában való tanulással ők is kezelhető, kiegyensúlyozott társunk lehet.